Scarlett St. Clair sorozatának utolsó kötete, A káosz érintése megadott mindent, amit elvártam tőle, de közben olyan sok sebből vérzett, hogy végérvényesen nem tudom eldönteni, hány csillagra is értékeljem a könyvet. Hades karaktere hozta a szintet, de valahogy ellaposodott, Persephone fejlődött, mégis egy helyben maradt, Hermes pedig úgy volt vicces, hogy már idegesített. Vagy csak velem volt így?
Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.
Megjelenés: 2025.05.27.
Oldalszám: 504
Persephone egyszer alkut kötött, hogy megmentse
a szeretteit. Most háborúba megy értük.
Az istenek háborút vívnak egymás ellen, a titánok kiszabadultak,
Hadesnak és Persephonénak pedig minden erejükkel harcolniuk kell
közös, boldog életükért.
Persephone, a Tavasz istennője sosem gondolta volna,
hogy egyetlen találkozás Hadesszal, az Alvilág istenével
örökre megváltoztatja az életét. Ám így lett. Immár együtt küzdenek
az emberiségért, harcba szállnak az istenek ellen, és egy olyan világba
csöppennek, amelyről sosem hitték, hogy létezhet.
Ahhoz, hogy véget vessenek a káosznak, Persephonénak
elő kell hívnia magából a sötétséget, és el kell fogadnia,
hogy ki is ő valójában – istennő, feleség és az Alvilág királynője.
A történet
Aki nem olvasta még az első három kötetet, az inkább térjen vissza utána, mert előfordulhatnak spoilerek. Arra viszont odafigyelek, hogy ne adjak ki túl sok információt erről a könyvről, hogy azok is élvezhessék, akik eme írás miatt kapnak kedvet hozzá.
A történetről viszont felszínesen mindenképp beszélnünk kell. Nagyon szép ívet jár be az egész, amit három részre oszthatunk – mert az írónő is így tette. Scarlett St. Clair nem ad jelzőket hozzá, de én úgy mondanám, hogy volt egy felvezetés, egy konfliktus és egy tetőpont. Az első lassan indul, annak ellenére, hogy a könyv pont ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Valahogy nem éreztem magam lekötve, és a legizgalmasabb jeleneteket Hades hozta a kis kalandjával, amiből nem kaptunk annyit, amennyit megérdemelt volna. A második résztől viszont faltam a lapokat, és nagyon bánom, hogy a vége ennyire hirtelen lezárt érzetet adott. Túl gyorsan és túl egyszerűen oldotta meg az írónő az igen bonyolult kérdést: Ebből mégis hogy keveredjenek ki a görög istenek?
A tét nagy volt, az áldozatokat megéreztem, a győzelem azonban nem tudott édes lenni a számomra, mert amilyen erős ellenfélnek hitték Theseust, annyira egyszerűen le is győzték őt.
A romantika ebben egy káosz volt.
A történet annyira ráfókuszál a háborúra és a világban történt kegyetlenségekre, hogy a szerelmi szál valóban nem tud más lenni, csak káosz. És bár a cím ezt az érzést vetíti előre, nem hiszem, hogy valóban erre célzott Claire. De vegyük sorjában a párosokat.
Theseus kegyetlen, ahogy kell. A jelenetei betegek és hihetőek, ahogy azt is könnyen el tudtam képzelni, hogy romlott módon valóban szereti a lányt (direkt nem írok hozzá nevet). A szexjelenetek indokoltak voltak nála. 10/10.
– Vagyis nem a pénz érdekel – javította ki magát Dionysus. – Hanem a biztonságod.
– Elég szarul csinálod akkor.
– Kurvára szarul. Kicsit félek is, hogy megint pofon fogsz vágni. – 402. oldal
Dionysus szerelmi élete mellékszálként fut végig a könyvön, de az az igazság, hogy nekem ő vitte a hátán az egész regényt. Jól megformált karakter, akinek jellemfejlődése igazából nincs, de apránként ismerjük meg a rétegeit, emiatt folyamatosan új érzetet kelt. Arról nem is beszélve, hogy a jelenetei szépen beleillenek a történésekbe, és Claire úgy alakítja az egészet, hogy még előrébb is viszik a cselekményt. 10/11
De a lényeg… Hades és Persephone… Annyira izzadságszagú minden, amit együtt csinálnak, hogy egy ponton már a hajamat téptem tőlük.
Meg kell menteni a világot, és épp egy félig lerombolt klub kellős közepén vagyunk ártatlan hívőkkel? Igen, de előbb teleportáljunk haza és szexeljünk egyet!
Háború van, és épp ki akarnak minket nyírni? Hadd térdeljek le eléd!
Most nyársaltak fel, és alig bírom mozogni? Nem baj, ülj az arcomra!
Minden. Egyes. Szexjelenetük. Unalmas.
– Miért olyan nehéz felfognod, hogy nincs szex? – kérdezte Persephone.
– Nehéz? Tudod, mi a nehéz? A golyóim! – csattant fel Hades. – 226. oldal
Unalmas és egyben teljesen felesleges. A kapcsolatuk annyira kiforrott a kötetek alatt, hogy látszik, már az írónő sem tud velük mit kezdeni. A karakterek erősek a könyvben, de csak akkor, amikor külön szárnyalnak. És ezt talán maga Claire is érezte, mert elég gyakran szét is szedte őket a cselekmény kedvéért.
A befejezés szépre sikerült
Maradtak nyitott kérdések, ugyanakkor ezek olyasmik, amiknek alakulását sejteni lehet a történések alapján. És őszintén? Egyáltalán nem bánom. Minden hibája ellenére a kötet hozta a korábbi stílusjegyeket, és tartalmaz mindent, amitől ezt a sorozatot szeretjük. A kedvelt karakterek méltó befejezést kaptak, és bár sokszor idegesített a könyv, a végén mégis szomorúan csuktam be, mert tudtam, hogy nem lesz következő.
– Azt kérdezted tőlem, hogy miért fogok küzdeni a csatatéren – mondta. – Hát ezért. Hogy így nézz rám azokkal a szemekkel. Hogy bálványozz velük.
Persephone ajka mosolyra rándult.
– Romantikus vagy, királyom.
– Szerelmes vagyok. Van különbség. – 279. oldal
Vélemény, hozzászólás?